Bemutatkozás

Önéletrajz
2012 óta foglalkozom a festészettel.

Anyai nagyanyám sokoldalú művész volt, zenekonzervatóriumot végzett Kolozsváron, zongora szakon, de érzéke volt a festészethez is, és Zsögödi Nagy Imre festőművész tanítványa volt.

Önmagamról, mindig tudtam, hogy a vizuális képességem, dimenzióim élesek, egy pillanat alatt meg tudok jegyezni az arcokat, képeket, egy tájat, egy tárgyat -úgymond, beleégnek az agyamba- és ha évek múlva viszont látom a számomra erős benyomást hagyó képet, vagy ahhoz hasonlót, akkor az rögtön élesen eszembe jut, hogy hol mikor találkoztam még ezzel a látvánnyal.

Eleinte nem tanított senki semmi taktikára, sem színkeverésre, vagy rajzolásra, hanem önmagamtól spontán módon festettem, ami pillanatnyilag kijön az ecsetemből. Nem rajzoltam, nem szerkesztettem meg előre a képeket, már a színekkel, az ecsettel élesbe vittem fel a vászonra a kép alapjait.Később több nagy mesternél tanultam festeni.

Többségében olaj festéket használok , feszített vászonra, de van néhány akvarell képem is, amit a pályám elején készítettem. Az élénk színeket szeretem, használom, és minden képemen verseng a narancs, zöld, sárga, piros és  a világoskék.

A csendéletekben tudom legjobban kifejezni a számomra világító-kisugárzó élénk színeket. A fantáziaképeimnél, a tájképeimnél szintén a vidám színeket használom. Jórészt emlékezetből, vagy  fantáziából festek,de egyre gyakoribbak a tájképeim is.

Munkáimat a Kuti galéria mutatta be a Liget étteremben. Részt vettem a Kuti galéria által szervezett Margitszigeti Alkotó Napon, ahol pár óra alatt az általunk kiválasztott tájat örökítettük meg.  A Margit szigeti festő napokat rendszeresen gyakoroljuk az alkotó társaimmal.

2017 februárban,önálló kiállításom volt egy hónapig,a Liget étterem galériájában.

2017 májusától Délmagyarország legnagyobb festőművészének, Lantos József-nek a tanítványa voltam, aki Bécsben végezte a tanulmányit. 

Majd Tornyai Tibor nagy realista festőtől tanultam.

Számtalan kiállitásom volt Budapesten a Verdeco Művészeti Galéria által,éveken át folyamatosan bemutatták a képeimet,több Oklevelet,és Emléklapot nyertem a pályázataimmal.Vidéken is szintén több alkalommal kiállitottam

Budapesten folyamatosan kiállítok, és élőben festek a Gozsdu Montmartre terén,vagy a Margit szigeten.

Köszönöm, hogy végigolvastad a leírásomat!

Páll Kati

Alkotás közben
Alkotás közben
Alkotás közben
Alkotás közben
Lantos József műtermében
Lantos József műtermében
Oklevél
Oklevél